Ennek a szobornak itt kell maradnia.
Nem azért, mert József Attilának ne lenne máshol szobra. Nem is azért, mert ha nincs itt ez a szobor, akkor elfeledkeznénk József Attiláról. Nem változnának meg a versek, a rímek, a múzsák sem. A Tiszta szívvel, az Óda, a Hetedik és mind-mind ugyanaz maradna. Ugyanúgy szavalna Latinovits, ugyanúgy énekelne Koncz Zsuzsa. Az Altató is édesanya-hangú maradna. József Attila emlékét nem kell megvédenünk. Nem ragaszkodunk a szoborhoz sem a maga bronz és mészkő valóságában. A szobor túlélné a száműzetést.
Ragaszkodunk viszont az emlékezés jogához. Ragaszkodunk ahhoz, hogy tiszteljék azt a helyet, ahová együtt járunk emlékezni. Mert az összetartozás megélését kockáztatni, a közös emlékezést ellehetetleníteni a nemzet ellen elkövetett bűn. Ennek a szobornak itt kell maradnia. Itt, ahol a Duna, a szülőföld és a vers összeér.
